News
Felszólította a polgármestereket, hogy minél hamarabb jelentsék be a járási hivataloknál a károkat, hogy megkezdhessék az ...
Komárom városa 756 ezer eurós támogatást nyert el a Pons Danubii turisztikai pályázaton, melyből fejlesztéseket hajt végre a ...
A képviselőnő rámutatott: az európai ügyekről szóló határozati javaslatokat a kormány akkor is köteles figyelembe venni, ha ...
Míg Peter Pellegrini hivatala szerint az államfő a kulturális miniszterrel való találkozón a kisebbségi támogatások ...
"Ezt (Vlagyimir) Putyin mondta" - hangsúlyozta a tábornok pénteken Párizsban tartott sajtótájékoztatóján, amelynek témája a ...
Csehországban az állami eszközökön már betiltották, nálunk szintén nem ajánlja a használatát a Nemzetbiztonsági Hivatal.
Megosztás Már készülőben van az Európai Unió 2028 és 2035 közti költségvetési tervezete, egy aktuális javaslat értelmében ...
A Noviny.sk szerint a Za ľudí elnöke, Veronika Remišová ismertette a törvénycsomag főbb elemeit: Ján Magušin, a párt ...
A mesterséges intelligenciához fűződő „érzelmi függőség”, valamint az elmagányosodás veszélyeire emlékeztet az IPčko civil ...
Sajórecske (Riečka) községben, a Rimaszombati járásban péntek hajnalban súlyos közlekedési baleset történt: egy 40 éves férfi ...
Május óta 798 ember halt meg Gázában segélyosztás közben - számol be róla az ENSZ jelentése, kiemelve, hogy az áldozatok ...
A gyártó és a forgalmazó egyaránt elnézést kértek a vásárlókat ért kellemetlenségért, egyben pedig felszólították őket, hogy ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results